Friss
Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában
Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Az ország, amelynek ugyan nincs tengerpartja, mégis tökéletes úti cél
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár Világjáró rovata Üzbegisztánban járt.
Ha már kijelzők előtt töltjük az időnket, közben vigyázzunk is magunkra!
Ahogy a digitális világ folyamatosan fejlődik, egyre több időt töltünk kijelzők előtt. Legyen az okostelefon, táblagép, laptop vagy televízió, a kijelzőkkel való időtöltés egyre nagyobb részt foglal el az életünkben. Bár ezek a technológiák rengeteg előnnyel járnak, fontos odafigyelni arra is, hogyan befolyásolják a szemünk és az egészségünk állapotát hosszú távon. Íme néhány fontos szempont, amelyekre érdemes odafigyelni.
Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton
Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Megnyitott a KRESZ Park
A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát
Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum
A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg
Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért
A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben
A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka
Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?
Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?
A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson
A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50
Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt
Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró
20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?
A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon
Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben
Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei
A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása
Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet
A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton
Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?
A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél
Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál
Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Kanapé-utazás Japánba
Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben
Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar
A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"
Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates
A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról
A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár
A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek
Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén
Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Ha elvonulna a város zajától...
Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja
A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek
Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Ezeken az útvonalakon állítja forgalomba az Emirates legújabb repülőgépeit
Összesen 65 darab gépet rendeltek.
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon
A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat
Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél
A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén
Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia
A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc
Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar
A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.