Friss
Hungaricum vs. Gallicum
Őshazájából, azaz a Franciaországból érkező Cabernet franc vagy a villányi borvidékről származó franc? – ez itt a kérdés. Erősen megoszlanak erről a vélemények: a Loire-völgyéből érkezők esküsznek saját borvidékükről származó, könnyedebb textúrájú és ízvilágú nedűikre, a magyarok viszont az erősebb, testesebb, a hazai ízvilághoz közelebb álló villányi fajták mellett teszik le voksukat.
Globus Travel: exkluzív ügyfélparti Miskolcon
Nagy sikerű exkluzív ügyfélestet tartott a minap a Globus Travel Miskolcon törzsutasai számára.
Kartago Tours: már foglalható a 2016-os árualap
A Kartago Tours bejelentette, hogy online rendszerükben és az XML-ben megnyitották a 2016-os nyári kínálatuk értékesítését. Az év végéig fantasztikus előfoglalási árakon érhetők el a jövő évi üdülések. A 2016 nyári katalógus várhatóan 2016 januárjában jelenik meg.
A British Airways hosszú távú útvonalaira indíthat ráhordó járatokat a Ryanair
Miután a Ryanair bejelentette, hogy ráhordó járatok indítását tervezi, máris megkezdődtek a tárgyalások a British Airways, az Aer Lingus és az Iberia légitársaságokkal.
Csoportos jegyfoglalási portál indult utazási irodáknak a Lufthansánál
A magyarországi utazási irodák is foglalhatnak repülőjegyet csoportoknak a Lufthansánál.
A turizmus kapcsolata szoros a tejtermékekkel
A turizmus a hazai agrárium számára kitörési pontot jelent - mondta Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Tej Terméktanács konferenciáján.
Megállapodott a Fürdőszövetség és a Magyar Turizmus Zrt.
A Magyar Fürdőszövetség őszi közgyűlése alkalmából írt alá stratégiai együttműködési megállapodást Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség elnöke és dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója november 26-án, Harkányban. A két szervezet szorosabb együttműködésben kíván dolgozni a magyarországi egészségturizmus élénkítésén és a fürdőszolgáltatást nyújtó létesítmények külföldi és belföldi vendégforgalmának növelésén. Az eddigi eredmények biztatóak: évről évre dinamikusan nő a belföldi és külföldi turisták egészségturisztikai célú költése hazánkban.
Budapesten tarthatják a Turisztikai Világszervezet közgyűlését
Három év múlva közel ezer turisztikai szakember jöhet el hazánkba: Budapest is esélyes helyszíne az ENSZ Turisztikai Világszervezete, a UNWTO 2019-es, 24. közgyűlésének. A múlt heti – a hivatásturisztikai piac szereplői számára kulcsfontosságú – barcelonai IBTM World kiállítást követően november 23-án és 24-én Madridba és Lisszabonba látogatott a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.
Szlovákiában is Nyíregyházáról beszéltek
Nyíregyháza és a Magyar Turizmus Zrt. ezúttal Szlovákiában népszerűsítette a város turisztikai kínálatát. Dr. Kovács Ferenc polgármester vezetésével november 23-án egy nyíregyházi delegáció utazott a Magas-Tátra kapujának is nevezett Poprádra, valamint a közeli Kassára, ahol újságírókkal és turisztikai szakemberekkel találkoztak.
Alkalmazkodnak az utasbiztosítók a terrorveszélyhez
Az utóbbi idők terrorcselekményeit figyelembe véve sokakban felmerülhet a kérdés, hogy utasbiztosításuk mire terjed ki, ha külföldre utaznak - a helyzetre néhány hazai utasbiztosító már reagált.
Kihirdették az Év szállása verseny nyerteseit
Nagyszabású gálavacsora keretében hirdette ki a Szallas.hu az idei Év szállása verseny nyerteseit. Ebben az évben Hajdúszoboszló, Miskolctapolca és Sümeg vitte a prímet.
Ha biztonságos utazás, akkor El Al
Bár a helyzet a világban most elég bizonytalan, azonban az El Al légitársaság továbbra is azt végzi, amihez a legjobban ért: teljes biztonságban juttatja utasait úticélukhoz, mondta Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete azon a közös sajtóreggelin, amelyet a Budapest Airport és az El Al tartott november 26-án.
Kastélyok, hintók, vadászat: Habsburg uralkodók ünnepe Ausztriában
Tematikus kiállítássorozatok Ferenc Józseftől Mária Teréziáig.
Még a kínai zálogházasak is hozzánk jönnek tapasztalatcserére
A G. S.S.Travel Agency Hungary utazási iroda szervezésében mintegy 25 kínai zálogház képviselője két napra tapasztalatcserére érkezett hazánkba.
Kukkantson be hozzánk!
Megérkezett Magyarországra egy belga start-up cég Google Street View-fejlesztése, melynek révén a hazai idegenforgalmi vállalkozások is kipróbálhatják ezt az új marketingeszközt.
MUISZ közgyűlés: differenciált tagdíj és médiakampány
November 25-én tartotta év végi közgyűlését a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, melynek keretében a MUISZ eddigi munkájának és jövőbeni terveinek felvázolása mellett előadást tartott többek között Ruszinkó Ádám, Glázer Tamás, Gyenizse Dorottya és Békési Tamás is.
November 30-án jár le az Utazás kiállítás kedvezményes előjelentkezési határideje
Mozgalmas év elé néz az Utazás kiállítás összes kiállítója és látogatója. 2016-ban mind a szakmai, mind a nagyközönség programok tekintetében nagyszabású növekedés várható. A november 30-ig jelentkezők még 15 % kedvezménnyel foglalhatnak helyet a pavilonban.
Elindul a 'Mystery shopping' a szállodákban
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által meghirdetett Év Szállodája 2015 pályázatra összesen 21 pályázat érkezett, köztük 3 db 5*-os, 13 db 4*-os és 5 db 3*-os kategóriában.
A szőlőmag, mint gyógyszer?
Kedvenc borvidékeink legfinomabb szőlőiből minőségi borokat készítenek, a fennmaradó törköly pedig tovább hasznosul. Egyrészt a híres törkölypálinka alapanyagául szolgál, másrészt a fennmaradó szőlő magjából kinyert olaj és liszt is nagy népszerűségnek örvend manapság. A szőlő magjából készülő szőlőmagliszt és szőlőmag olaj is antioxidánsokban gazdag, és az egészségre rendkívül pozitív hatással bír.
Őket jelölték eddig az Év Idegenvezetője címre
December 15-ig további idegenvezetőket is lehet még jelölni.
17 milliárd forintból fejleszti borászatát a Tokaj Kereskedőház Zrt.
Az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt. összesen mintegy 17, 1 milliárd forintos beruházással teljesen átalakítja és fejleszti a borászatot. Már elkészült az új palackozóüzem első üteme mintegy 3 milliárd forintból - ismertette Tombor András, a Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke sajtóbeszélgetésen csütörtökön.
Mostantól involuntary jegycserékre és refundokra is használható az Amadeus Ticket Changer
A szolgáltató Amadeus Ticket Changer (ATC) névre keresztelt terméke újabb funkciókkal bővült, melyek segítséget nyújthatnak az involuntary jegycserék és a visszatérítések kezelésében.
Újabb infografika készült a magyar mobilpiacról
A Madhouse csapata idén is elkészítette az évente megjelenő infografikáját a magyarországi mobilhirdetési-piacról, ráadásul most először a román, cseh és szlovák mobil piacról is készült egy hasonló .
Ilyen lesz az advent a Balatonnál
Advent időszakában egy-egy gyertyát gyújtanak meg négy Balaton-parti településen, emellett lesznek ünnepi koncertek, színházi előadások több tóparti községben a közös ünnepvárás jegyében - közölte a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója.
Sűrít a BKK az adventi hétvégéken
Az adventi hétvégéken a szokásosnál sűrűbben közlekedő, illetve nagyobb befogadóképességű járatokat indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Adózási előadást szervez a MUISZ
"Hogyan adózzanak az utazási irodák 2016-ban?" címmel.
Fontos turisztikai útvonal jött létre Debrecen és Szatmárnémeti között
Elkészült a Debrecen és a romániai Szatmárnémeti között tervezett kerékpárút újabb, Nyírbátor és Nyírmeggyes közötti szakasza, valamint befejeződött a tervezése a Nyírbogát és Nyíradony közötti biciklis útrésznek is - közölték az érintett települések polgármesterei az MTI-vel.
Már a Fertő tó is körbebiciklizhető
Teljessé vált a Fertő tavat megkerülő kerékpárút-hálózat magyarországi szakasza, elkészült ugyanis a Sopronhoz tartozó településrész, Balf és Fertőrákos között az új nyomvonal.
Elmaradnak az orosz turisták Törökországból?
Miután a törökök november 24-én lelőttek egy orosz vadászgépet, a legnagyobb orosz tour-operátorok bizonytalan időre felfüggesztették a Törökországba irányuló utazási csomagok értékesítését, ami jelentős bevételkiesést eredményezhet az országban.
Még nincs jelentős negatív hatása a terrorveszélynek a kiutaztatási piacra
Egyelőre nincs jelentős hatása a magyar kiutaztatási piac téli szezoni útjaira a párizsi terrorcselekményeknek, illetve az egyiptomi eseményeknek - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) alelnöke az MTI-nek csütörtökön.
Holnapután
A csokornyakkendő ma már a védjegye. Családi cégük idén lépett krisztusi korba, és a 33. születésnap okán először arra gondolt a Zsidai-família, hogy amit idáig elértek, annak bemutatására készítsenek egy szép, látványos albumot. Aztán úgy ahogy van, elvetették ezt a magasztos gondolatot. És inkább egy olyan mű született – ez lett Zsidai Roy: Spíler című könyve -, amely arról szól, honnan jött és merre tart a hazai gasztroélet egyik legsikeresebb szereplője.
A pulykák egyik legrosszabb hétvégéje
A Magyar Pulykaszövetség szerint fogyasztást és növekedést gátló tényező a 27%-os áfa.
Borkóstolás talpalávalóval
A Kis-Kárpátok Borút eseménysorozatát, az egyre népszerűbb Nyitott Pince Napokat 2015. november 20-án és 21-én, 16. alkalommal rendezték meg Szlovákia kiskárpáti borvidékén.
A mai világban sosem árt: biztonságos cukrászdák
Javulhatnak a higiéniai állapotok és az előállítási körülmények a magyarországi cukrászdákban egy új kezdeményezésnek, a „TOP Higiénia” rendszer sikeres bevezetésének köszönhetően.
Ingatlanfejlesztési Nívódij elismerés szállodának
A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata idén 17. alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódij Pályázatot. A pályázat célja, hogy elismerje a magyarországi ingatlanfejlesztők kiváló teljesítményét, megismertesse a hazai szakmai és a szélesebb közönséggel a fejlesztők által létrehozott épületeket és nem utolsósorban, hogy elősegitse a FIABCI World Prix d`Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton való magyar részvételt. Hosszú évek hagyományainak megfelelően a pályázat egyik támogatója az MSZÉSZ volt. Szálloda kategóriában idén két pályázat érkezett, az egyik a tiszkécskei Barack Thermal Hotelből, a másik a budapesti Palazzo Zichy szállodából. Az MSZÉSZ különdíját ez utóbbi szálloda érdemelte ki.
Lekerül az asztalról a szalonna és a sült kolbász
A norvég székhelyű Nordic Choice szállodalánc több mint 170 létesítményében elüldözi a szalonnát és a sült kolbászkákat a reggeliző asztalokról – helyettük növényi eredetű élelmiszerek kerülnek a tányérjaikra Skandináviában és a Baltikumban -olvasható az origo.hu-n.
Egész évben nyitva lesz a Palatinus strand a felújítás után
Elkezdődött a Palatinus strand felújítása, a fürdő a nettó 2,199 milliárd forintos rekonstrukció befejezése után 2017 második negyedévétől egész évben nyitva lesz - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. az MTI-vel szerdán.
Nem szűnik meg a magán pálinkafőzés jogintézménye
Továbbra is megmarad a magán pálinkafőzés jogintézménye; a magánfőzést minimális költség és adminisztráció terheli - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője kedden az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottságának ülésén.
Kiderült, kik kerültek a közétkeztető gasztro kupa döntőjébe
Lezárultak az ötödik Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) elődöntői. A „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett közétkeztetői gasztro kupa 2016-os döntőjébe biatorbágyi, budapesti, hódmezővásárhelyi, kecskeméti, miskolci, nyíregyházai és pécsi csapatok jutottak be.- olvasható a NÉBIH közleményében.
Hazánkban a gyorséttermek kedveltebbek, mint Európában
A Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat hatvan országban, köztük hazánkban végzett felmérése a fogyasztók különböző generációinak életstílusáról szól. Ebben a fizetésen és a munkához való viszonyunkon kívül téma volt még, hogy honnan szerzünk információt, mivel töltjük a szabadidőnket, és milyenek az étkezési szokásaink. Megint érdekes dolgok derültek ki rólunk - olvasható az 24.hu oldalán.
Piros pont zárja be Bukarest belvárosi szórakozóhelyeit
A turisztikai statisztikák szerint a román főváros nem szerepel a közkedvelt európai citybreak-városok ranglistájának élmezőnyében, most azonban egy, december 1-jétől életbe lépő törvény végképp taccsra teheti a szórakozóhelyekkel teli fővárost.
Új orosz járatok indítását tervezi a Czech Airlines
Ezen kívül a légitársaság több, idén nyáron bevezetett járata a téli időszakban is közlekedni fog.
Főiskolával kötött megállapodást a MÁV duális képzésről
A Dunaújvárosi Főiskolával kötött stratégiai együttműködés célja, hogy a leendő gépészmérnökök, mérnök-informatikusok, műszaki szakoktatók és műszaki menedzserek szakképzettségüknek megfelelő munkahelyen kapcsolják össze az elméleti tudást a gyakorlati ismeretekkel. Többek között ezt tartalmazza az a dokumentum, amelyet ma írt alá Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és dr. András István, a főiskola rektora. A megállapodást Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Bihari Lajos, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. beszerzési és logisztikai üzletágvezetője, valamint Mészáros Virág, a főiskola kancellárja is ellátta kézjegyével.
Testvérvárosi kapcsolatát ünnepli Eger és a franciaországi Macon
Eger és a franciaországi Macon 30 évvel ezelőtt, 1985-ben kötött testvérvárosi megállapodást. Ezt a jubileumot 2015 áprilisában, Egerben, 2015 november 21-én pedig Maconban ünnepelte meg a két város önkormányzata delegációja. Marie-Paule Cervos alpolgármester asszony és Habis László polgármester egy francia nyelvű nyilatkozat aláírásával újból elkötelezte magát a jövő közös szolgálata, a két település értékeinek megismertetése, a tapasztalatok kölcsönös átadása, a francia és a magyar kultúra megismertetése és a fiatalok találkozásainak elősegítése mellett.
Lyonba indít járatot az easyJet Budapestről
A 2016. nyári menetrendben ismét lesz lyoni járat a Budapest Airport kínálatában. Az easyJet heti három alkalommal biztosít légi összeköttetést a magyar főváros és Franciaország második legnagyobb városa között.
Zöld pázsit télen is az Andrássy úton
A múlt héten kezdődött munkálatok végeztével nyugat-európai sétánnyá alakul az Andrássy út Terror Háza előtti szakasza. A Főkert Nonprofit Zrt. megbízásából élethű műfű szőnyeget telepítenek, így még decemberben is zöld pázsitban gyönyörködhetünk a világörökség részét képező sugárút érintett szakaszán.
A 150 000. látogatót köszöntötték a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban
A városligeti Vajdahunyadvár egyre népszerűbb a nagyközönség körében. A történelmi épületcsoport nem egyszerű turistalátványosság, hanem 119 esztendeje működő közgyűjtemény otthona. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum rendezvényeit, kiállításait egyre többen keresik fel, amit az is bizonyít, hogy november 24-én köszönthették az év 150 000. látogatóját.
2016-ban kanadai lett a világ legjobb whisky-je
Amint az a Huffington Post cikkéből kiderül, a kanadai Crown Royal whiskymárka Northern Harvest Rye nevű főzete nyerte el a World Whisky of the Year 2016 címet. Ez az első alkalom, hogy kanadai párlat találtatott érdemesnek a titulusra.